Otthon azt hiszem, csak az utóbbi időben jelent meg a zabpelyhes kekszek nagy tömege, itt már régóta nagyon alap dolog. Arról, hogy glutén mentes-e, eltérőek a vélemények, de talán ennek a cikknek igaza van - ebben az esetben ez olyan édesség, amit glutén-érzékenyek is ehetnek (viszont nem vegán, majd lesz olyan is).
Hozzávalók kb. 40 nagyobb kekszhez:
- 1 pohár apró szemű zabpehely
- 1 pohár kókusz reszelék (kb. 15 deka)
- 1 pohár szezámmag (kb. 20 deka)
- 1/2-2/3 pohár kristálycukor
- 1/2 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál fahéj
- kicsi só
- 1 maréknyi dió apróra vágva, vagy őrölve
- 1 tojás
- 2/3 pohár semleges ízű olaj (napraforgó, vagy leginkább repce)
- 5 kanál tej (én mandulatejjel csináltam, és úgy is nagyon jól működik)
- 2-4 kanál joghurt vagy tejföl
- nem muszáj, de jó bele 2 marék mazsola + 8 dkg étcsoki apróra vágva
Először külön-külön összekeverjük a száraz és a nedves hozzávalókat, az utóbbiakat villával érdemes egy kicsit felverni. Majd az egészet összekeverjük és kanál segítségével sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Az a jó, ha kupacok kb. 1 cm vastagok, és ízlés szerint lehet őket nagyobbra, vagy kisebbre sütni, sütés közben kicsit szétterjednek, úgyhogy hagyjunk köztük rést.
170 fokon 15 percig sütjük. Én 2,5 dl-es poharat használtam, így két tepsinyi kekszet sütöttem egyszerre. Érdemes légkeveréssel sütni, és az idő felénél megcserélni a két tepsit, hogy ne égjen oda alul/felül.
Megjegyzés a képhez: ez a rusztikus fadeszka az új lakásom tartozéka a kertben, még biztos viszontlátjátok; és itt ilyenkor van eperszezon, elég furcsa nekem még mindig...